Advent Pécs – Gyerekrajzpályázat

Információk

AZ ADVENT PÉCS FÉNYFESTŐ GYEREKRAJZ PÁLYÁZATA 

Az Advent Pécs és a Zsolnay Fényfesztivál 2023. október 16. és november 19. között épületfestő rajzpályázatot hirdetett, hogy a téli, adventi időszakban is fény, szépség és kreativitás ragyogja be Pécs főterét.

A pályázat célja, hogy a pályázók Pécs ikonikus templomáról készült mintasablon alapján hangulatos gyerekrajzokat készítsenek, melyek illeszkednek az ünnep és a hely szellemiségéhez.

A pár éve indult kezdeményezésünk egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az esemény tavaly országszerte már több ezer gyermeket inspirált, akik próbára tették kreativitásukat. Az ünnepre való felkészülés során született „mini fényfestő alkotásokat” a gyönyörű pécsi templom, a Dzsámi (Gázi Kászim pasa dzsámija, hivatalos felszentelt nevén: Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom) déli homlokzatára vetítjük Advent hétvégéin, így a közönség hatalmas méretben csodálhatja meg az ifjú tehetségek munkáit.

Közönségszavazás

Az előválogatást követően a döntőbe jutott műveket digitalizáljuk. Az épületre kivetített és befotózott alkotásokat korcsoportok szerint galériákba rendezzük, ABC sorrendbe rakjuk, így töltjük fel a gyerekrajzpalyazat.hu szavazóoldalra. A döntőbe jutott alkotásokat Advent első, második és harmadik hétvégéjén, sötétedés után a pécsi Dzsámi épületének déli homlokzatára vetítjük, a nagyközönség így személyesen, teljes életnagyságában is megtekintheti azokat.

Közönségszavazás időtartama: 2023. december 08. 12.00 óra és december 18. 12.00 óra között. Szavazni email-regisztrációval lehet. Egy IP címről csak 1 szavazat adható le. 

Díjazás

Minden korosztályban 3 szakmai és 1 közönségdíjat fogunk kiosztani, a nyertesek értékes jutalomban részesülnek.

A nyertesek névsorának közzététele

Az ünnepélyes eredményhirdetést online közvetítjük, 2023. december 21-én, 17.00 órai kezdettel a www.adventpecs.hu oldalon, illetve az Advent Pécs Facebook oldalán.

A korcsoportonkénti helyezettek névsora december 21-én 18.00 órától a www.adventpecs.hu oldalon, illetve az Advent Pécs Facebook oldalán megtekinthető.

A nyereményeket december 22. és január 15. között, keddtől vasárnapig a Zsolnay Negyed Infopont & Shop-ban lehet átvenni, 10.00–17.00 óráig. Akik nem tudják személyesen átvenni,  részükre január harmadik hetében postázzuk a nyereményüket.

További kérdés esetén írj az alábbi e-mail címre, vagy keresd weboldalunkat: